| Home | Ember ismerd meg önmagad | Sawan Singh | Thakar Singh |

...Guru Nanaktól egyszer megkérdezték, hogyan lehet megtalálni az igazi, valóságos Gurut, és milyen jelekről ismerhető fel az igaz Mester. Guru Nanak így válaszolt: Az emberi test Isten temploma, és ha befelé fordulunk, ott találkozhatunk Istennel. A test házából vezet egy út egy másik, belül lévő házba (Nij Gharba vagy Sach Khandba), amely az igazi otthon; itt talál a lélek örök békét. Az emberi test olyan, mint valami bérelt lak, amelyet ideiglenesen (azaz meghatározott élettartamra) kapunk arra az időre, amíg a lélek elég bölcs nem lesz ahhoz, hogy az örök áldás állandó lakhelyére beléphessen. Az igaz, valóságos Mester az, aki meg tudja mutatni a testben belül elhelyezkedő, Isten királyságába vezető utat, és fokozatosan irányítja, vezeti a lelket, míg az el nem éri e királyságot, és saját birodalmába nem jut.......A Satguru vagy az igaz Mester tehát rámutat az Isten királyságába vezető útra. Elmondja, hogy az isteni muzsika öt hangja vagy dallama mindig jelen van a testben, és ez a folytonos szimfónia létesíti az összekötő kapcsot a teremtés és a Teremtő között. Ez az a létra, amelyen a léleknek fokról fokra kell felfelé haladnia saját belső útján Isten királyságába. A mennyei muzsika a legdallamosabb, a legtökéletesebb zene, itt a földön nem található hozzá hasonló. Végtelenül elbűvölő, ellenállhatatlanul vonzó és varázslatos. A különféle dallamok Sahansdal Kanwal (az Ezerszirmú Lótusz) síkjától kezdődően egészen Sach Khandig hallhatók. A Mesterlélek e muzsika legalsó hangszintjén köti össze az emberi lelket a Hangfolyammal, egyúttal némi tapasztalást nyújtva az érzékelő áramlatok testből való visszavonását illetően. Mindkét tapasztalást napi gyakorlattal kell továbbfejleszteni. Sant Ji életrajza Kirpal Singh életrajza |